Stájerországban dán segítséggel készül el a létesítmény. A Graz melletti Kalsdorfban 220 000 négyzetméter napkollektor-felületet szerelnek fel és emellett a közelben terveznek egy hatalmas felszín alatti melegvíz-tárolót. A Big Solar nevű létesítmény 2021-re készülhet el. A projektben Stájerország az Arcon-Sunmark nevű dán cég tudását és tapasztalatát fogja hasznosítani a világ legnagyobb napkollektor-farmjának a felépítése során. Az eddigi csúcstartó a dániai Silkeborgban lévő telep, amelynek a napkollektor-felülete 157 000 négyzetméter. A Big Solar a grazi távhő 10-15 százalékát biztosítja majd, írta a diepresse.com.

Dánia a fosszilis energiahordozók tekintetében az elmúlt években ambíciózus célt tűzött ki maga elé: a State of Green program keretében 2050-ig teljesen átállna megújuló energiákra és ebben a folyamatban úttörő szerep juthat a közösségeknek és a közintézményeknek. Érthető, hogy az osztrákok ideális partnereket láttak a dánokban.

silkeborg-juni-2017.jpg

A Big Solar esetében - a dán létesítményektől eltérően - a nap melegét felszín alatti víztárolóban őrzik majd meg, a hőmérséklet sosem fog 85-90 Celsius-fok alá csökkenni. Egy abszorpciós hőszivattyúnak és az alkalmazott gázfűtésnek köszönhetően folyamatosan melegen tartják a tárolt 900 000 köbméter vizet. Martin Graf, az e-Stájerország vezetője közölte, hogy a dán exportbank kiemelt figyelemmel kíséri a programot. Ezt megerősítette Torben Sorensen, a VKR holding első embere is, aki hangsúlyozta, hogy egy ismert és tesztelt technológiáról van szó. A VKR jelenleg is üzemeltet a Vattenfall konszernnel közösen Berlin-Köpenick területén egy napkollektoros létesítményt. Az Arcon-Sunmark a holding leányvállalata.

A Silkeborgban lévő létesítményt 9 hónapig építették, majd 2016 decemberében helyezték üzembe. A Silkeborg Forsyning által szállított megoldás évente 80 000 megawattórát biztosít, ez 4400 háztartás éves hőfogyasztását fedi le, míg a szén-dioxid-kibocsátást 15 700 tonnával csökkenti. A technikát és a napkollektor-paneleket az Arcon-Sunmark biztosítja, a berendezések Dániában és Vietnamban készülnek. A Big Solar felépítéséért felelős konzorcium tagja a VKR, az Arcon-Sunmark, a stájerországi Christof csoport, az Energie Steiermark és az 1992-ben alapított helyi Solid cég.

Az épületek és technológiák energiahatékony üzemeltetése, költséghatékony fenntartása valamennyi vállalat, intézmény számára rendkívül fontos. A megoldás azonban sokszor kézenfekvőbb, mint gondolnánk. Egy kis odafigyelés, minimális pénz- és időbefektetés már komoly eredményekhez és nem utolsósorban jelentős megtakarításokhoz vezethet.

Ehhez nyújt segítséget az EUREM EnergyManager tréning, egy olyan nemzetközi program, amely világszerte már 32 országban összesen több mint 5000 végzett szakembert számlál. A résztvevők olyan komplex energetikai szemléletet és tudást kapnak, amelynek segítségével milliókat takaríthatnak meg vállalatuk számára. Hazánkban eddig a program keretén belül megvalósult projektek összesen több mint 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményeztek, ami projektenként éves szinten átlagosan több mint 17 millió forint költségcsökkentést jelent. Vagyis a program résztvevői átlagosan ennyivel csökkentették vállalatuk éves energiafogyasztását. A képzés szakmai vezetője, Dr. Magyar Zoltán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékének vezetője, egyetemi docens. Véleménye szerint a legfontosabb a megfelelő szemlélet elsajátítása, valamint az, hogy a leendő energiagazdásznak az „alacsonyan függő gyümölcsöket kell először leszedni”, vagyis olyan projekteket kell előkészíteni, megvalósítani, amelyeknek beruházási igénye kicsi, megtérülése gyors. Az Energiagazdász képzésről Dr. Magyar Zoltánt, valamint a képzés egyik szakoktatóját, Nagy Jánost, a Prlux Kft. ügyvezetőjét, Világítástechnikai Társaság elnökét kérdeztük:

izzok.png

- Az EUREM EnergyManager képzés oktatójaként mi az a három tudás, amit a legfontosabbnak tart átadni a képzésen résztvevők számára?

Dr. Magyar Zoltán: - Komplex elméleti és gyakorlati tudás, átfogó ismeretek, hazai gyakorlatnak megfelelő ismeretek – ezeket tartom a legfontosabbnak.

Nagy János: - Készség szinten nagyon fontos a probléma felismerése, vagyis az, hogy a megtakarítás helyét felismerje a résztvevő. A következő fontos lépés a megoldás keresésének elsajátítása, vagyis az, hogy a résztvevő meg tudja oldani az észlelt problémát, és végül rendkívül fontos, hogy megfelelően innovatív megoldást találjon a problémára, kellően nyitott legyen az újra.

- Mit tart a legnagyobb eredményének az eddigi képzések során?

Dr. Magyar Zoltán: - A résztvevők a megszerzett tudás alapján projekteket valósítottak meg, amelyek hozták az elvárt energiamegtakarítást.

Nagy János: - Már több olyan korszerűsítési projekt indult el, illetve valósult meg, amelynek alapját a képzés vizsgamunkája, a projektmunka adta.

- Ön miben látja a képzés egyediségét, miben más ez a képzés, mint a többi hasonló témájú hazai képzés?

Dr. Magyar Zoltán: - A képzés nemzetközi képesítést ad. Ez az egyetlen hazai képzés, amelyen a résztvevők nem csak magyar oklevelet kapnak, hanem olyat is, amelyet Európa más országaiban is elismernek. Fontos továbbá, hogy a tematika nagyon szerteágazó, nem csak műszaki, hanem gazdasági és pénzügyi témák is vannak benne. A képzés harmadik egyedisége, hogy projektmunkát kell készíteni a résztvevőknek, amelyben az általuk tervezett projekt megtakarítását, valamint megtérülési idejét is ki kell számítaniuk, majd ezt prezentálni kell szakmai vizsgabizottság előtt.

Nagy János: - A képzésnek rengeteg egyedisége van. Egy Európai Uniós tananyag került kidolgozásra, ehhez teszünk még hozzá mi, magyarországi oktatók, ezt bővítjük az újdonságokkal, hazai információkkal. Olyan elméleti alapokra épített gyakorlatorientált tudást kapnak itt a résztvevők, amely már másnap használható a gyakorlatban.

- Milyen eredménnyel jár az Ön tapasztalatai szerint a képzés? Valóban megéri részt venni?

Dr. Magyar Zoltán: - A képzés záróvizsgája az ún. projektmunka. Ez egy szakdolgozatszerű munka, egy energiahatékonysági projektterv. Ennek témáját a saját vállalatuktól hozzák a résztvevők. Az eddigi tapasztalat szerint több olyan téma volt, amelyet végrehajtottak és a projektmunkában számolt megtakarítás elérhető, sőt, több helyen még az vártnál is magasabb megtakarítás valósult meg. Egyértelműen pozitív visszajelzések érkeznek ezért résztvevői oldalról.

Nagy János: - A tapasztalataim alapján a képzésen elsajátítottakat jól tudják használni a résztvevők mindennapi munkájuk során, sokat profitálnak belőle. A legkedveltebb projekttémák közé tartozik az én témám is, a világítástechnika – hiszen világítani mindenhol kell. Emellett nagyon kedvelt a sűrített levegő, mivel itt nagyon rövid idő alatt hihetetlen mértékű megtakarítás érhető el, de szívesen választanak a résztvevők megújulós, vagy épületgépészettel kapcsolatos projektet is.

A képzés eddigi eredményeiről két résztvevőt is megkérdeztünk. Bogár Jánost, aki 2017-ig SEWS Autókábel Magyarország Kft. általános igazgatója volt, és itt valósította meg energiahatékonysági projektjét, valamint Wind Józsefet, a Pepperl + Fuchs Kft. faciliy managerét:

- Milyen eredménnyel járt Ön számára a képzés, eddig összesen mennyi megtakarítást sikerült elérniük a képzésnek köszönhetően?

Bogár János: - Nagyon megérte részt venni, sikerült a projektdolgozatomat 100 %-ban bevezetni a vállalatomnál és az eredmény még a számítottnál is jobb lett. Mások energiatudatos tevékenységét is generálta a látott és bizonyított fejlesztési eredmény. A tényleges projekt megtérülési ideje 0,73 év volt az oktatási és egyéb azzal kapcsolatos költségek nélkül. Ha azokat is hozzászámolom akkor a megtérülési idő : 0,80 év. Eddig a vállalatnál éves szinten 28 519 EUR költséget sikerült megtakarítani ami egyben 150,2 tonna CO2 gáz kibocsájtás csökkenést is jelentett.

Wind József: - 2010 óra folyamatosan érdeklődtem a képzés iránt, de csak 2015-ben sikerült részt vennem rajta. A képzés költsége 1 éven belül megtérült nálunk, ezt már biztosan látjuk. Több projekt is indult a vállalatunknál a képzés kapcsán. Egy hővisszanyeréses projekt a sűrített levegős rendszerünknél, amelynek megtakarítása már milliókban mérhető, valamint folyamatban van egy világítástechnikai projekt is.
További megvalósult projektek dióhéjban:

1. projekt: gyártóvállalat, szellőztetés
Helyszín: német tulajdonú gyártóvállalat, 10.000 m2-es gyártócsarnoka
Ráfordítás: kevesebb, mint 500.000 Ft
Projekt kivitelezésének időtartama: 1 hónap
Megtakarítás %-osan: - 46% - a szellőzőgépek esetében
68% a folyadékhűtő esetében
Megtakarítás összegszerűen: 5,5 millió Ft/év

2. projekt: irodaház, épületfelügyeleti rendszer optimalizálása
Helyszín: budapesti, A energiaosztályú irodaház
Ráfordítás: munkatársak bérén felül nem volt további ráfordítás
Projekt kivitelezésének időtartama: 3 hónap
Megtakarítás összegszerűen: 2 millió forint/3 hónap

 

A következő kurzus 2018. október 25-én indul.

Jelentkezési határidő: 2018. október 17.

További extra lehetőség a most bejelentkezők számára:
INGYENES részvételi lehetőség további 5 fő számára 2019. szeptemberében induló Young Energy Europe Projekt - Junior Energiagazda képzésén!

További információ a Junior Energiagazda képzésről katt ide. 

 

Legyél te is energiagazdász!

2018.10.02. 15:19

Október 25-én ismét elindul a nemzetközileg elismert EUREM Energiagazdász képzés a hatékony, azonnali költségcsökkentés és az energiahatékonyság fejlesztése érdekében.

INGYENES részvételi lehetőség további 5 fő számára 2019. szeptemberében induló Young Energy Europe Projekt - Junior Energiagazda képzésén! További információ a Junior Energiagazda képzésről itt. 

Az Energiagazdász képzés nemzetközi licenc alapján szervezett komplex energiahatékonysági program, amely jelenleg világszerte 32 országban, összesen több mint 5000 résztvevővel rendelkezik. A képzés fő célja, hogy hatékony és gyors költségcsökkenést érjünk el a vállalat energiaköltségeiben. A nemzetközi EUREM EnergyManager képzés több mint egy évtizedes tapasztalata bizonyította, hogy a saját munkatársak képesek a lehető leghatékonyabban felismerni az energiamegtakarítási lehetőségeket.

boritokep.jpg

Számtalan érv szól amellett, hogy egy vállalat energiagazdászt alkalmazzon:

- jelentős megtakarítás - 17 millió Forint/év
- a vállalati versenyképesség növelése
- beruházási döntések optimalizálása
- hatékony hozzájárulás a fenntarthatóság-hoz, valamint a klímavédelemhez

Az eddigi tapasztalatok alapján valamennyi hazai vállalat jelentős megtakarítási potenciállal rendelkezik, csupán a megfelelő szakemberre van szükségük ezen pontok megtalálásához. A költségcsökkentés növeli a vállalat versenyképességét, valamint hozzájárul a klímavédelemhez.

A képzés előnyei:

- azonnali költségcsökkentő hatás
- a résztvevői projektek eddig több mint 75%-ban megvalósításra kerültek
- interaktív, gyakorlatorientált oktatás
- gyakorlati életből érkező gyakorlatias oktatók
- nemzetközi networking, kapcsolati tőke
- nemzetközileg elismert oklevél
- tapasztalatcsere, best practice-k megvitatása

A képzés a vállalati energiamenedzsment teljes vertikumát felöleli az energiatermeléstől és –beszerzéstől a –hasznosításon át a komplex energiagazdálkodási rendszerek kialakításáig illetve működtetéséig. A képzés során a résztvevők egy energiahatékonysági projektet dolgoznak ki a saját vállalat egy energetikai szempontból gyenge pontjának optimalizálására. A projekt megvalósításával a vállalat azonnali jelentős költségcsökkenést érhet el.

Jelentkezési határidő: 2018.10.17.

Bővebben információk a képzésről itt érhető el. 

A létesítmény június vége óta működik. Az oslói Bislett Stadion tetején lévő fotovoltaikus rendszert a norvég kulturális és sportminisztérium megbízásából készítették el, a teljesítménye pedig 212,55 kilowatt. A felszerelt napelemes modulokat a Panasonic szállította. A norvég kormány is aláírta 2016. április 22-én a párizsi éghajlatvédelmi egyezményt, s rendkívül erősen fókuszál a környezetbarát megoldások kifejlesztésére és alkalmazására. A kabinet az oslói projekttel egy komoly jelzést akart küldeni azzal kapcsolatban, hogy kiáll a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítása mellett, írta a solarserver.de.

A rendszer összesen 654 darab Panasonic Hit N325 napelemes modulból áll, s a tribünök fölött egy keleti és egy nyugati részre osztották fel. A modulokat optimálisan helyezték el, így a fotovoltaikus rendszer évente kereken 150 000 kilowattóra áramot termel, amelyet teljes mértékben a stadionban használnak fel. A Bislett Stadion Oslo központjában található, s 1917 és 1922 között épült. A létesítményben rendezték többek között az 1946-os atlétikai Európa-bajnokságot és az 1952-es Téli Olimpiai Játékokat. A stadiont 2004-ben újjáépítették, 15 400 ülőhellyel rendelkezik, melyek közül 3500 fedett. Nyáron a szellőzés és a hűtés, valamint a világítás is nagyon sok áramot emészt fel. 

pv-flagship-project-in-oslo_full.jpg

forras: solarserver.de

Jan Erik Johansen, a rendszert felszerelő Abmas Elektro vezérigazgatója elmondta, hogy a norvég kormány vállalta, hogy az ország szén-dioxid-kibocsátását 2030-ig 40 százalékkal csökkenti. A felszerelt fotovoltaikus rendszer az első lépés ebbe az irányba és a projekt mérföldkő Norvégia életében. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a stadion tetején termelhető áram, akkor más állami épületeken is megvalósíthatók lesznek hasonló projektek. A helyi fotovoltaikus piac még nagyon kicsi, de komoly növekedési rátával számolnak. A tavaly felszerelt fotovoltaikus rendszerek összteljesítménye 17 megawattot tett ki. Az ágazati szakértők ugyanakkor azzal számoltak, hogy a következő 3-5 esztendőben az éves növekedés ezen a területen elérheti a 35 százalékot.

 

A bázeli SBB pályaudvar mellett lévő 78 méter magas épületet napelemekkel látták el. A Grosspeter Tower nevű bázeli ház teljes homlokzatát napelemek fedik. Andreas Kaufmann, a Burckhard+Partner nevű iroda felelős építésze elmondta, hogy ez egy tudatos döntés volt. Direkt olyan toronyházat akartak tervezni, amelynél nem látszik, hogy a homlokzat napelemekből áll. Ez arra vezethető vissza, hogy néhány évvel ezelőtt a bázeli döntéshozók még azt az álláspontot képviselték, hogy a fotovoltaikus rendszerek toronyházakra való felszerelése zavarja a városképet. Kaufmann ezzel egyetértett és hozzátette, hogy az építészetnek kellett alkalmazkodnia az igényekhez, írta a srf.ch. A Grosspeter Tower esetében 450 különböző méretű napelemet használtak fel. A technikának köszönhetően az épület a működéséhez szükséges energia kereken 30 százalékát tudja megtermelni. Ez pedig az építész szerint nagyon komoly arány, mert a toronyházak nagyon sok energiát használnak fel. A csúcstechnikás épület elkészítése ugyanakkor nem olcsó mulatság, bár Kaufmann konkrét összeget nem akart elárulni. A szakember csak annyit mondott, hogy a Grosspeter Tower megépítése sokkal több pénzt emészt fel, mint egy hagyományos toronyházé.

bild_1.jpg

 

 

A német városban egy projektkonzorcium, innovatív építési koncepciót dolgoz ki a fenntartható és intelligens lakóépületek szabványainak meghatározására. A folyamat része egy napelemes toronyház felépítése is. A Frey építésziroda projektleírásából kiderült, hogy a Smart Green Tower nevű épületet a korábbi freiburgi teherpályaudvaron építik fel a jövő évben. A toronyház 5600 négyzetméteres területen épül fel és az alapterülete 15 000 négyzetméter lesz. Az épületben szolgáltató és lakónegyedek egyaránt lesznek, s ehhez fog társulni egy intelligens energiakoncepció.

A tervek alapján az építészek szinte a teljes külső homlokzatot fényáteresztő napelemekkel látják el, amelyek összteljesítménye 400 kilowatt lesz és évente körülbelül 250 000 kilowattóra áramot tud majd termelni. A napelemes homlokzatot egy nagy akkumulátor fogja kiegészíteni, amely nem csupán az optimalizált energiaellátásra szolgál majd, hanem a hálózat stabilizálására is. Az energiatárolót az ADS-Tec biztosítja, s a berendezés által termelt hőt a medencék és az üvegházak fűtésére akarják felhasználni, míg a pumpákat a napenergia segítségével megtermelt áram fogja működtetni, írta a energate-messenger.de.

0dc984efd0735b18a390a22a2b7037a0.jpg

Az energiatermelés és -fogyasztás koordinációjára a Siemens egy energiamenedzselési rendszert akar telepíteni, amely lehetővé teszi majd a különböző üzemeltetési stratégiákat, például a saját felhasználás optimalizálását vagy a terhelés elosztását. Emellett a központi vezérlés átfogó lesz és érinteni fogja az épületautomatizálást és -biztonságot, a videomegfigyelést, a tűzvédelmet és a hozzáférések ellenőrzését. A projekt egyébként nem csupán a toronyházat foglalja magába, hanem annak környékét is, ahol egy "okos zöld kerületet" akarnak kialakítani.

 

A Gudzsarát szövetségi államban található településnek 22 000 lakosa van és a központi kormány irányítása alá tartozik. Narendra Modi indiai miniszterelnök az elmúlt években támogatta a napenergiás beruházásokat és mindez hatással volt Diu fejlődésére is. A városban számos napelemet szereltek fel és mostanra 100 százalékban napenergia segítségével működik. Ezáltal követendő példa lehet az indiai metropoliszok számára. Diuban eddig összesen 13 megawatt kapacitású napelemeket szereltek fel, a háztetőkön lévő napelemek kapacitása 3 megawatt, míg a földön elhelyezett moduloké 10 megawatt. A város átlagosan 7 megawattot használ fel. A beruházásoknak köszönhetően az egyes lakosok havi áramszámlája kereken 12 százalékkal csökkent. Mindez azzal is összefügg, hogy a megtermelt áram jelentős részét helyben felhasználják. A napenergiás fejlesztések ellenére megmaradt Gudzsarát hagyományos hálózaton keresztüli áramellátása is. Erre azért volt szükség, mert hiányoznak a helyi energiatárolók és biztosítani akarták a megfelelő áramellátást akkor is, ha a napenergiás rendszerek valamilyen okból kiesnének, írja a trendsderzukunft.de. Az indiai központi kormány életre hívta az Okosvárosok Misszió nevű kezdeményezést, amely a tervek alapján gondoskodhat majd arról, hogy összesen 100 város fenntarthatóbb és intelligensebb legyen. Az átállást pénzzel és műszaki szakértelemmel segítenék.

150227-solarcity.png

süti beállítások módosítása