Folytatódik a 2009-es frankfurti autó-kiállítás előzetese. Azt már tudjuk, hogy a Hyundai és a Kia mivel készül a németországi show-ra – most nézzük, mire készül a Mercedes-Benz!
 
Nos, az új S-osztály hibrid koncepcióját jövő héten mutatja be a Mercedes-Benz Németországban, a Frankfurti Autószalonon. Ellentétben a korábbi bejelentésekkel, az S 400 enyhe hibrid változata helyett állítólag az új Vision S 500 megy Frankfurtba, mely a plug-in koncepciónak köszönhetően igen hosszú távolságok megtételére lesz képes.
 
A koncepció középpontjában a lítium-ion akkumulátor áll, mely 10 kWh-át tárol. Úgy tudjuk, 30 kilométer megtételére jogosítja majd az autót. A tárolóegység elektronjai 60 lóerőt (44 kW) küldenek az elektromos motornak, mely aztán egy V6-os benzines motorrra kapcsolnak. Összességében, a két áramforrás a jelentések szerint a nagy Benz-et 5,5 másodperc alatt viszi 60 km / h sebességre.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Természetesen az üzemanyag-takarékosság és a kibocsátások kiemelkedően fontosak egy olyan gép esetében, mint ez, és az S 500 PHEV nem fog csalódást okozni. Nem tudjuk pontosan, melyik szabvány szerint dolgoznak, de az autó 3,2 litert fogyaszt 100 km-en. Összehasonlítások szerint úgy tűnik, ez az autó is kedvező helyről startol a versengésben – nem lesz nehéz felvennie a tempót a többi luxus hibriddel folytatott harcban.
 
Igaz, a vélemények máris eltérőek az S 500-zal kapcsolatosan, hiszen egyesek keveslik a 30 km-es kapacitást, bár pozitív, hogy rendelkezik a stop-start funkcióval és otthon is egyszerűen feltölthető.
Mindenesetre mi örülünk annak, hogy egyre több hibrid kerül forgalomba, mely szélesíti a piacot és növeli a versenyt – így aztán remélhetőleg nem is olyan soká’ végre nem csillagászati összegekért juthatunk környezetbarát autókhoz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://altenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr451379427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása