Elektromos koncepcióautó. Lehet találgatni, mit jelent ez a kifejezés. A megfejtésre a Sony adja meg a magyarázatot.

Olyan fejlesztésbe kezdtek ugyanis, amelynek célja, - egyelőre legalábbis -  nem egy új autó piaci felvonultatása, hanem annak „illusztrálása” milyen tulajdonságokkal, képességekkel bírhat a jövő autója. Ha úgy tetszik, ez egy bizarr provokáció a szórakoztató elektronika gyártásában erős Sony cég részéről, ugyanakkor komolyan figyelemre méltó technikai történés, amit az autógyáraknak látókörükben kell tartaniuk, hiszen meglepő mobilizációs törekvésekről, koncepciózus újításokról van szó. Az a szemléletváltás érhető tetten a háttérben, amely elősegítheti, megreformálhatja az autógyárak fejlesztési elképzeléseinek, módjainak újra gondolását.

4.jpg

Nem újkeletűen szembesülnek az autógyárak ezzel a kihívással, hiszen a Szilícium völgyben, Palo Altában található, az elektromos meghajtású autók gyártására alapított amerikai Tesla vállalat prognosztizálta, hogy elkerülhetetlen feladat lesz a hagyományos autógyárak számára az elektromobilitás törekvéseit magukévá tenni, a közlekedés új korszakát, gyártástechnológiai hátterét mind gyorsabban napirendre tűzni. A Tesla régóta sürgeti a váltást, elhintették a köztudatban a változtatás elkerülhetetlenségét, azt azonban senki sem gondolta, milyen gyorsan bebizonyosodik a cég prognózisa. Mármint az a felvetés, hogy egy mai autó sokkal inkább kerekekre szerelt számítógép, mintsem számítógépet is tartalmazó autó.

2.jpg

És ez a teória olyan gyártók piacra lépését is eredményezheti, akiktől korábban távol állt az autógyártás. Márpedig, ahogyan a Sony példája mutatja, meglehet hogy ez fog bekövetkezni. Mit demonstrál a Sony? A CES 2020 kiállításon, Las Vegasban leplezte le a Vision-S elnevezésű elektromos koncepcióautóját. Miközben a legtöbb autógyártó a SUV (utcai terepjáró) kategóriában jelenik meg első elektromos modelljével, addig a Sony azért is szembe megy a trendekkel, hiszen a Vision-S egy szedán (két- és négyajtós zárt kocsiszekrényű személygépkocsik általános elnevezése, bár szinte kivétel nélkül négy ajtósok a limuzinok).

sonyvisions.jpg

Milyen „paraméterekkel” bír a Vision-S? Nem egyszerűen autó, egyéb képességeit is felvonultatja, például az autó belsejében és külsején 33 különféle érzékelőt helyeztek el. A jármű műszerfalán végigvezető képernyő hasonló, mint a Honda e, vagy  méginkább a Byton Mbyte megoldása. Az utasok számára az első ülések fejtámláiban is képernyőket helyeztek el. A kocsi állandó online kapcsolatot is kínál, és 360 fokos audiórendszerrel rendelkezik. Az is elhangzott a kiállításon, hogy a japán gyártó egy újonnan kifejlesztett elektromos autó platformmal is bír, amelyet a hírek szerint a Magna autóipari beszállító tervez. A Sony gondol a többi járműtípusra is, ugyanis a padlólemezre például a SUV is építhető. A Sony vezérigazgatója, Kenichiro Yoshida hangsúlyozta: a mobilitás jövőjét, és az ahhoz való hozzájárulásukat demonstrálja ez a prototípus. Azt homály fedi, hogy a Sony szeretné-e sorozatgyártásba vinni a bemutatott autót, vagy megmarad a koncepcióautó szinten a Vision-S modell.

fotók: sony.net

1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://altenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr5215415082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása