A hajó évente tíz háztartás működéséhez szükséges áramot állít elő. A Bieli-tó közlekedésébe 17 évvel ezelőtt kapcsolódott be az első napelemes katamarán, amely a kizárólag napenergiával hajtott katamaránok között a legnagyobb volt. A hajó az akkori Expo.02 kiállításra készült, most pedig felújították, amiből az Energie Service Biel nevű áramszolgáltató is profitált, írja a srf.ch.

A felújítás keretében az eddigi ólomakkumulátorokat lítiumion-akkumulátorokra cserélték le. A módosításoknak köszönhetően a katamarán már nem csupán a saját működéséhez szükséges áramot állítja elő, hanem tíz bieli háztartás éves áramszükségletét is biztosítja. A megmaradó energiát ugyanis az Energie Service Biel rendszerébe táplálják. Mindezt megerősítette Thomas Mühlethaler, a Bieli-tó Hajózási Társaság ügyvezetője is. A katamarán rendszerében átlagosan évente 25 000 kilowattóra áram marad meg. Ez fedezi tíz háztartás éves áramszükségletét. Thomas Mühlethaler elmondta, hogy mindez nem tűnik soknak, de nem is akartak nagy naperőművet építeni. Szerinte az áramtermelés jövőjét a decentralizálás, például a lakóházakban vagy a gyárépületekben elhelyezett napelemes rendszerek jelentik. S a napelemes katamarán, mint önjáró erőmű, jól illeszkedik ebbe a koncepcióba.

bild.jpg

 

Az ipar egy egyszerű trükk segítségével 25 százalékkal megemelte a fotovoltaikus berendezések termelőkapacitását. Kutatóintézetek és vállalatok olyan szilíciummodulokon dolgoztak, amelyek képesek a hátoldalukon is áramot termelni. A telepítési helytől függően a kétoldalú panelek akár 25 százalékkal több áramot is termelhetnek, mint a hagyományos napelemek.

Az ágazat olyan meghatározó szereplői, mint a SolarWorld, a Trina Solar, a Yingli vagy az LG már piacra dobták az első kétoldalú napelemeket. Az új modulok leginkább abban különböznek a hagyományosaktól, hogy a hátoldalukon egy vékony üvegréteg van, amely megvédi a panelt az időjárás hatásaitól, de átengedi a napfényt. Thorsten Dullweber, a Hamelni Napenergia-kutatási Intézet fotovoltaikus részlegvezetője elmondta, hogy a második különbség az, hogy az új napelemnek nem a teljes hátoldalát fedték le alumíniumréteggel, hanem csak 100 mikrométer vékony alumínium- vagy ezüst vezetőpályákat helyeztek el rajta. Mindez azt jelenti, hogy a napsugarak gyakorlatilag akadálytalanul érhetnek célba, írta a spiegel.de.

image-1273487-860_poster_16x9-pfvw-1273487.jpg

A megoldás 10-15 százalékos kapacitásnövekedést eredményez, ha az új napenergia-modulokat sivatagokban vagy más olyan területeken szerelik fel, ahol a föld nagyon homokos. Amennyiben a paneleket olyan berendezésre szerelik fel, amely a Nap útját követi, akkor a kapacitásnövekedés akár 25 százalékos is lehet. A kétoldalú napelemek előnye még, hogy csak 4-7 százalékkal drágábbak, mint a hagyományos rendszerek. Hátrány viszont, hogy az ilyen modulok között a szereléskor több helyet kell hagyni, hogy véletlenül se árnyékolják le a mellettük elhelyezett paneleket. A köztes területeket ugyanakkor - például mezőgazdasági célokra - hasznosítani lehet. Döntés született arról, hogy a Saar-vidéken a nyárig felépítenek egy 2 megawattos létesítményt, amelyet kétoldalú napelemekkel szerelnek fel.

image-1273488-640_panofree-bvct-1273488.jpg

Egyelőre 1 kilométer hosszú tesztszakasz két sávját látták el napelemekkel. A projekt még tavaly december végén indult el és most a Qilu Transportation Development nevű gyártó nyilvánosságra hozta az első eredményeket. Mint kiderült, a napelemeket 1080 méter hosszan két sávban integrálták az autópályába. A tesztszakaszon naponta 45 000 autó halad át. Minden napelemet egy olyan átlátszó réteggel fedtek le, amelynek az aszfalthoz hasonló tulajdonságai vannak és az élettartama 15 év.

A Qilu tájékoztatása alapján a napelemek annyi energiát termelnek, amely elegendő 800 lakóház és a közvilágítás áramellátásának a biztosítására. Emellett a termelt áram segítségével olyan fűtőtesteket is működtetnek, amelyek télen hó- és jégmentesen tartják a tesztszakaszt. Az aszfaltréteget úgy alakították ki, hogy a jövőben alkalmas legyen az elektromos autók feltöltésére is. Egyelőre azonban a tesztszakasz még túl rövid ahhoz, hogy észszerű legyen ilyen célokra alkalmazni. Emellett még nincsenek sorozatgyártásra alkalmas elektromos gépkocsik, amelyek támogatnák az induktív feltöltést. Ettől függetlenül a Qilu Transportation Development már tárgyalásokat folytat a járműgyártókkal, írta a futurezone.at.

46-105616794.jpg

A kísérleti útszakaszba olyan szenzorokat építettek be, amelyek mérik a hőmérsékletet, a forgalmat és az áthaladó autók súlyát. Az utóbbit arra használják, hogy megkülönböztessék egymástól a személy- és a tehergépkocsikat. A megszerzett adatokat a kínai kormány elképzelései alapján egy intelligens közlekedési rendszer létrehozására használnák fel. A kínai úthálózat ugyanis már elérte a terhelhetősége határait és az új intelligens rendszer segíthet a jövőben az óriási dugók elkerülésében. Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson a járművek egymás között is megosztanák az adatokat. Ideális esetben pedig mind a napelemes autópálya, mind az önállóan közlekedő autók adatait közösen értékelnék ki, hogy egymáshoz igazíthassák az útvonaltervezéseket és a forgalmat ellenőrző intézkedéseket. A tesztszakasz létrehozása átszámítva 5,2 millió euróba került, ez négyzetméterenként körülbelül 900 eurós árnak felel meg. Amennyiben megvalósulhat a teljes napelemes autópálya, akkor a költségek lecsökkenhetnek négyzetméterenként 387 euróra.

Az intézkedéseket a luxemburgi gazdasági miniszter jelentette be. Az európai uniós tagország azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ig a megújuló energiák részesedését a helyi piacon 11 százalékra növeli. A most ismertetett új intézkedések e cél elérését támogatják. Étienne Schneider gazdasági miniszter közölte, hogy újradefiniálják a napenergia-termelés jogi keretfeltételeit és a politikus egy törvénytervezetet is bemutatott. Luxemburgban jelenleg a fotovoltaikus modulok tulajdonosai kötelesek az általuk termelt teljes energiamennyiséget a hálózati szolgáltatók felé értékesíteni. A jövőben azonban lehetőségük lesz arra, hogy a megtermelt energia egy részét részben maguk használják fel. Ugyanez vonatkozik majd arra az áramra is, amelyet a szomszédok vagy az egy utcában lakók ökoáram-közösségek keretében termelnek meg. Változást jelent az is, hogy a megtermelt áram saját használatú része után nem kellene adót fizetni, írta a lessentiel.lu.

Az áramot termelők, illetve fogyasztók az aktuális tarifák alapján eldönthetik, hogy számukra pénzügyi szempontból vonzó-e az energia saját célú fogyasztása vagy annak tovább értékesítése. Schneider szerint a termelő felhasználó ötletéről van szó, a távlati cél pedig egy intelligens áramhálózat kialakítása. A gazdasági miniszter egyúttal bejelentette az első állami pályázatot nagy méretű fotovoltaikus rendszerek számára. A vállalatoknak és a magánszemélyeknek augusztus 31-ig lesz idejük arra, hogy egy legalább 500 kilowatt teljesítményű projekt pályázati anyagát benyújtsák. A rendszereket vagy egy ipari területen vagy egy épület tetején kell elhelyezni. A pályázati kiírásban szerepel a tervezett állami támogatás is, amelyet 18 hónapon belül folyósítanak.

c7e76075-2054-495e-a7a3-af6176603f54.jpeg

 

 

Hollandiában hiányzik a hely a nagy kiterjedésű szélkerék- és naperőmű-parkok létrehozására. Ezért a szakemberek új megoldást kerestek. Egy holland konzorcium azzal az ötlettel állt elő, hogy úszó napelemeket kellene elhelyezni a tengeren lévő szélturbinák között. A konzorciumnak hat cég és intézet a tagja. A tervek szerint a tengeri napenergia-farm területe 2500 négyzetméter lenne. Az első kísérleti program keretében az idén nyáron összesen 30 négyzetméter területen helyeznének el napelemeket 15 kilométerre Hágától, írta a reuters.com

Az úszó napelemes modulok előnye, hogy a tengervíz egyformán és automatikusan lehűti azokat, emellett több napsütés éri őket. Ez a két hatás miatt 15 százalékkal több napenergia termelhető, mint a szárazföldön elhelyezett klasszikus napelemek segítségével. Miután meglévő infrastruktúrát hasznosítani lehet, a költségek is alacsonyan tarthatók. A termelt áramot a meglévő és a szélturbinákhoz kapcsolódó kábeleken szállítanák a szárazföldre. A Solar-at-Sea nevű projektben résztvevő szakértők azzal számoltak, hogy hosszú távon a tengeren még olcsóbban lehet áramot termelni, mint a klasszikus módszerekkel a szárazföldön. A programnak lennének hátrányai is. A moduloknak elég robusztusnak kell lenniük ahhoz, hogy elviseljék a tengeri viszonyokat. Ez megoldható, mert a rendszernek nincsenek mozgó alkatrészei. Ennek ellenére az egyes paneleknek akár több mint 10 méteres hullámokkal is meg kell birkózniuk és előfordulhat, hogy a víz alá kerülnek. A nehézségek ellenére a szakemberek abból indultak ki, hogy a következő három éven belül megvalósulhat az elképzelés.

wind-energy-iowa-620x372.jpg

 

 

 

Ahhoz, hogy az elektromos autók elterjedjenek, elengedhetetlenül szükség van elegendő akkumulátorra. Becslések alapján az elektromos közúti járművek piaca globális viszonylatban 250 milliárd dolláros lesz. Eddig Ázsiai a meghatározó a területen, ezt támasztja alá, hogy például egyetlen fontos akkumulátor-gyártó sem származik Európából. Marus Sefcsovics, az Európai Unió energiaügyi biztosa ezen akar mindenképpen változtatni és bejelentette: Európában több mint tíz nagy akkumulátorgyártó üzemre felépítésére van szükség.Az ipar egyelőre visszafogottan reagált. A Volkswagen Salzgitterben épített fel egy kísérleti üzemet, de azt még nem lehet tudni, hogy a társaság beszáll-e az akkumulátorok gyártásába. A Daimler a szászországi Kamenz városában hoz létre egy akkumulátorgyárat, de ott alapvetően az Ázsiában vásárolt eszközöket dolgozzák majd fel. A Bosch szintén gondolkodik azon, hogy beszálljon az üzletbe. A gond azonban az, hogy ehhez hatalmas beruházásokra van szükség. A Bosch menedzserei úgy vélték, hogy 20 százalékos piaci részesedés megszerzéséhez legalább 20 milliárd eurót kellene befektetni, írta a trendsderzukunft.de.

Az Európai Bizottság segítene a vállalatoknak azáltal, hogy lehetővé teszi az egyes tagállamoknak a célzott támogatások nyújtását. Emellett elősegítenék a határokon átnyúló projekteket. A szakemberek szerint naivitás lenne azt gondolni, hogy a jövőben is bármikor olcsón lehet majd megvásárolni a világpiacon az elektromos autók akkumulátorait. Csak a saját európai gyártókapacitás biztosíthatja azt, hogy a kontinens beleszólhasson a területen az új szabványok kidolgozásába.

the_prestige_0.png

 

Az olcsó és kis méretű napelemes rendszerek sokáig nem voltak engedélyezve az európai uniós tagállamban, de megváltozott a helyzet. Számos olyan napelemes berendezés létezik, amelyek könnyen kiépíthetők és leszerelhetők. Ezek a megoldások a méretükből adódóan a balkonokra vagy a teraszokra is telepíthetők és ideálisak a bérlők számára, hiszen azokat a költözés esetén magukkal vihetik.

Marcus Vietzke, a Német Napenergiás Társaság (DGS) munkatársa elmondta, hogy a napelemes modulban egyenárammá alakítják át a napenergiát, majd az egyenáramból váltóáram lesz. Egy tipikus kis méretű napelemes rendszer általában két modulból áll. A legkisebb termékek teljesítménye körülbelül 150 watt, a legnagyobbaké 600 watt. Az utóbbi segítségével Dél-Németországban akár évente 660 kilowattórát is lehet termelni, ez egy német átlagos háztartás éves áramfogyasztásának a 20 százalékát teszi ki. Így komoly megtakarítások érhetők el. Michael Friedrich, a Greenpeace Energy szóvivője hozzátette, hogy már egy déli balkonokon elhelyezett 150 wattos modell is 5 százalékos megtakarítást eredményezhet.

solar-dicky-beach-small.jpg

Vietzke kiemelte, hogy 270 wattos berendezés kiegészítőkkel és szállítással együtt 470 euróért vásárolható meg, s a segítségével éves szinten 87 euró takarítható meg. Így a teljes megtérülési idő kicsivel több mint 5 év. Amennyiben az eszköz 25 esztendeig működik, akkor 2326 euró nyereséget termelhet. 

Képünk illusztráció.

 

süti beállítások módosítása