Lehet, hogy páran emlékeznek, hogy a Nissan volt az első nagy autógyártó cég, mely elkezdte használni az Apple iAds hirdetői alkalmazását. Úgy fest az Apple most törleszt egy kicsit a kifizetett hirdetési összegért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Egy vadonatúj iPhone 4S reklámban láthatunk egy elektromos Nissan Leaf-et, mely igazából semmi extrát nem csinál. A jó dolog ebben az, hogy nem sűrűn kap egy elektromos autó ekkora figyelmet egy nagy cég reklámjában. Az biztos, hogy akik megnézik a reklámot elkezdenek majd morfondírozni rajta, hogy vajon milyen autót láttak éppen. Ez pedig már egy elég nagy reklám lesz a Nissan Leaf-nek. 1:45-től látható a videóban.

 


 

Pontosan egy éve történt a katasztrófa, mely sokkolta egész Magyarországot. 3 halott, 60 sérült, több száz ideiglenesen lakás nélkül maradt ember. Mindez a kolontári vörösiszap katasztrófa eredménye. Az elmúlt egy évben folyamatosan jelentek meg hírek arról, hogy mi is történhetett pontosan, és ki a felelős. Szerencsére mára már szinte mindenre fény derült, és reméljük soha többé nem fog ilyen előfordulni.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.10.04.-én kaptuk a hírt, hogy átszakadt a kolontári timföldgyár vörösiszap tározója. A tudósítások szerint mintegy 700 ezer köbméter iszap árasztotta el az Ajka és Devecser között elhelyezkedő Kolontárt. Körülbelül 50 ház vált lakhatatlanná. Ekkora katasztrófára még nem volt példa a megyében.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vöröiszap a timföldgyártás mellékterméke, maró hatású anyag, mely nehézfémet tartalmaz, ami a légutakba, és az emésztőrendszerbe jutva mérgező. Timföldgyártással pedig a Magyar Aluminium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. foglalkozott a térségben. A katasztrófa után létrehoztak egy parlamenti vizsgálóbizottságot, hogy megtalálják a tetteseket. Nemrég, több mint 10 hónapos vizsgálódás után a bizottság jelentésben közölte, hogy a tettes a MAL, és a regionális Környezetvédelmi Hatóság. Következésképpen 135 milliárdos bírságot szabott ki a cégre a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Ez a lehető legszigorúbb bírságnak számít. A katasztrófa egyik fő tanulsága az volt, hogy mindig készen kell állni egy esetleges katasztrófára. A MAL Zrt. csak háború és földrengés esetén kialakult gátszakadással számolt, és a kiömlő anyag mennyiségét is alábecsülték.

„Gore volt az első politikus aki felfogta, hogy milyen komoly probléma a klímaváltozás, és kiállt a káros gázkibocsátások csökkentése mellett.” – The Concord Monitor

Cikksorozatunk első részében bemutattuk Gore pályakezdését és politikai szerepvállalását. Gore 1976 óta foglalkozik a környezeti problémákkal. Friss kongresszusi képviselőként ő tartotta az első kongresszusi meghallgatást a klímaváltozásról, valamint szponzorált meghallgatásokat a mérgező hulladékokról, valamint a globális felmelegedésről. A 80-as években folyamatosan tartott beszédeket a környezetvédelemről, és a környezetet veszélyeztető problémákról. Ezek után ő lett az egyik Atari Demokrata, később Zöld Demokrata, amiért úgy látta a tiszta levegő, tiszta víz, és a globális felmelegedés problémáját, hogy a jövőben ezek megoldása kulcsfontosságú győzelmeket hozhat a demokrata pártnak. Az alelnöksége alatt, 93-től 2001-ig, szinte minden környezethez kapcsolódó kezdeményezésben részt vett. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

GLOBE Program
Al Gore 94-ben, a Föld napján, elindította a GLOBE Programot, mely az általános iskolákban hivatott promótálni a tudományok tanítását és tanulását, valamint a környezetvédelem fontosságát. Mára már 111 országban működik a program, nagy sikerrel.

We Can Solve It
Gore, és az Aliance for Climate Protection elindította a We Can Solve It programot, mely egy interneten alapuló kezdeményezés, amely a tv-ben hirdeti a klímaváltozás problémáját, és petíciót indított, hogy a sajtó is komolyan vegye a problémát. Annak ellenére, hogy az elején csak Amerikát célozták meg, mára már nemzetközi lett, és a petíciót több mint 1 millióan írták alá.

Repower America
2008 július 28.-án Gore, a beszédében azt mondta, hogy Amerikának a következő 10 év alatt az energiát megújuló energiából kellene előállítania, mint nap-, vagy szélenergiából. Az Alliance for Climate Protection elindította a Repower America programot, hogy promótálják Gore célját. A beszédében Gore kifejtette, hogy aggasztó az a tény, hogy mennyire függ az USA az olajtól, és hogy mennyire nem hajlandó ezen változtatni. Szerinte ez az oka az ország 3 krízisének, a környezetinek, a gazdaságinak, és az állambiztonságinak. 

Kellemetlen Igazság
  Gore volt a főszereplő a 2006-ban készült dokumentumfilmben, a Kellemetlen Igazságban. A film, a globális felmelegedés bizonyítékait mutatja be, és a következményeket, ha az emberek nem tesznek sürgősen valamit a probléma megoldásának érdekében. Ez a film lett a 4. legtöbb pénzt hozó dokumentumfilm Amerikában. Az Oscar-díjátadó estéjén sokan azt gondolták, hogy Gore bejelenti a 2008-as választáson való indulását, de ez nem történt meg. Miután a film megnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat, Gore következőt mondta, amikor a rendező, Davis Guggenheim felhívta a színpadra. „ Amerikai társaim, és mindenki a világon, meg kell oldanunk a klímaváltozás problémáját. Ez nem egy politikai probléma, hanem egy erkölcsi probléma. Mindenünk megvan hozzá, hogy elkezdjük, kivéve az akarást. Bár ez egy megújítható energia, szóval újítsuk meg.


Al Gore a 2007-es Oscar-díjátadón: 



Live Earth
2008 július 7.-én koncerteket tartottak a világ minden részén, annak érdekében, hogy felnyissák az emberek szemét a klímaváltozást illetően. Az esemény Gore és Kevin Wall ötlete volt. Gore nem fogja feladni, amíg az emberek rá nem jönnek arra, hogy a klímaváltozás igenis valós probléma. Emiatt indította el a Climate Projectet 2006-ben, hogy feltárja az igazságot a környezetet fenyegető veszélyekről. 2011 szeptember 14.-én, A Climate Reality nevű rendezvény keretein belül ezt meg is tette. Erről bővebben az Al Gore sztori harmadik, befejező részében olvashatnak. 

 

 Al Gore. Ez a név mára már összeforrt a környezetvédelemmel, és a globális felmelegedés ellen vívott harccal. Három részes cikksorozatunkban mutatjuk be munkásságát. 1976 óta van jelen a politikában, ez alatt 8 évig volt alelnök. 2000-ben indult az elnökválasztáson, de elbukott George Bush-al szemben. Karrierje során mindig kiállt a környezetvédelem, és az új technológiák, mint az internet bevezetése mellett. Rengeteg díjat kapott eddig, köztük a Nobel-békedíjat. 2006-ban szerepelt a Kellemetlen Igazság című dokumentumfilmben, mely Oscar-díjat kapott, és a globális felmelegedés problémáját feszegeti. 
 
 
Gore egyszer azt mondta: „ Őszintén gondolom, hogy leghasznosabban egy szerepet tudok csak eljátszani, méghozzá azt, hogy megváltoztassam az amerikai nép világnézetét.”
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Albert Arnold „Al” Gore Jr. néven látta meg a napvilágot 1948 március 31.-én, Washingtonban. Apja Albert Gore Sr. Tennessee szenátoraként dolgozott, anyja, Pauline LaFon Gore pedig az első nők között volt, akik elvégezték a Vanderbilt University Law School-t. Gore 65’-ben került be a Harvardra, ahol angol nyelvre szeretett volna szakosodni, majd később novellákat írni, végül viszont a kormányzásra szakosodott. Miután lediplomázott, besorozták a hadseregbe. Az apja a háború ellen volt, ő viszont úgy gondolta, hogy úgy tud leghatásosabban a háború ellen felszólalni, ha részt vesz benne. Pár hónapnyi kiképzés után végül 71’-ben került Vietnámba. Miután visszatért a háborúból még 71’-ben, újságírásba kezdett a The Tennesseanban. 74’-ben hagyta ott az újságot, hogy elvégezhesse a Vanderbilt University Law School-t. 76’ februárjában, Joe L. Evins képviselő váratlanul bejelentette visszavonulását a kongresszusból. Gore úgy döntött, mindössze 28 évesen, hogy kilép a jogi iskolából, és indul a megüresedett képviselői székért, melyet egykoron még az apja birtokolt. Gore megnyerte a választást, és az azt követő hármat is, 78-ban, 80-ban, és 82-ben. 84-ben sikerrel szerzett helyet a szenátusban, miután a republikánus Howard Baker helye megüresedett. 
 
Gore volt az egyik „Atari Democrat”, mely nevet azért kapták a társaival együtt, mert elhivatottak voltak a technológiai vívmányok és problémák iránt, a genetikai kísérletektől, az üvegházhatás környezetre gyakorolt hatásáig. Gore először 88’-ban indult a demokrata párt elnökjelölt pozíciójáért, ám végül a párt Michael Dukakist választotta jelöltnek. A 92’-es választáson nem indult, viszont Bill Clinton felkérte, hogy legyen az alelnök, mely pozíciót nem fogadott el egyből, de miután összeveszett a George H.W. Bush kormányzattal a globális felmelegedés problémájában, elfogadta azt. Clinton azt állította, hogy azért választotta Gore-t, mert jártas a külpolitikában, érdekli a környezet, és mert elkötelezett a családja iránt. 96’-ban újraválasztották Clintont, így Gore is maradt alelnök még 4 évre. 
 
 98 januárjában már körvonalazódott Gore-ban, hogy indulni fog a 2000-es választásokon. Végül ő lett a demokraták jelöltje, és George W. Bush indult ellene a republikánusoktól. A választást Gore elvesztette, Bush lett a győztes, de nem botrányoktól mentesen. Florida államban először Gore nyert, majd később ezt visszavonták, és Bushnak adták Floridát, mely eldöntötte a választás sorsát gyanús körülmények között. Ezek után Gore többé nem indult választásokon, csak kampányokban segédkezett, és a környezetvédelem lett az élete. 
 
„Az Al Gore sztori” folytatódik a következő napokban, itt az oldalunkon.
 

Úgy néz ki, a németek belehúztak. Nem csak, hogy bejelentették az összes atomerőmű bezárását, de egy Wildpoldsried nevű falu 321%-al több energiát termel, mint amennyire szüksége van. Ez a kis falu 5.7 millió dolláros nyereséget generál, a megújuló energiából.

1997-ben volt az első zöld kezdeményezés a településen. A falut irányító tanács úgy döntött, hogy új iparágakat hoznak be, a kezdeményezéseket helyi szinten tartják, új jövedelmet generálnak, és nem adósodnak el. Az elmúlt 14 évben 9, napelemekkel felszerelt közösségi ház épült, és 7 szélerőmű. A faluban 190 lakóházon van napelem, ezen kívül még egy vízerőmű szolgáltat energiát.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezeknek a zöld rendszereknek hála, a csupán 2600 lakost számláló Wildpoldsried 321%-al több energiát termel, mint amennyire szüksége van. A fölösleget pedig eladják az államnak, amiből 5.7 millió dolláros bevételt tudnak felmutatni. Nem meglepetés, hogy sok üzlet a faluban a napelem telepítésével foglalkozik.

A falu eredményeit eddig számos nemzeti, és nemzetközi díjjal jutalmazták. A falu tanácsa még turista utakat is szervez a többi falu vezetőségének, hogy megmutassák hogyan is kell kezdeni a megújulást.
 

 

A Solar Face Shield maszk megvédi a féltett arcbőrt mindenféle a Napból jövő káros sugártól. Egy baj van csak vele, hogy úgy fogunk kinézni mint Darth Vader a Star Wars-ból. De természetesen a Star Wars rajongóknál ez nem lehet probléma. Ettől függetlenül ez egy hatékony módja annak, hogy mindenféle vegyi anyag, például naptej nélkül megvédjük az arcunkat a napon.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Általában egy strandolás során többször is bekenjük az arcunkat naptejjel, ami hosszú távon rengeteg üres üveget eredményez, ráadásul elősegíti az ilyen anyagok gyártásának folyamatosságát. A Solar Face Shield ezzel ellentétben ha jól bánunk vele, sok ideig védhet minket a káros sugaraktól, mindenféle extra költség nélkül. Az lehet, hogy ez a maszk csak az arcunkat védi, de megfelelő ruházattal a testünk is védve lenne, vegyi anyagok használata nélkül.

 

 

A klímaváltozás nem a te problémád, vagy az autódé amit vezetsz, vagy az ételé amit megeszel. A klímaváltozás a mi problémánk. Csak akkor találhatunk erre a problémára megoldást, ha összefogunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a célja a Climate Reality Projectnek. Kétségek nélkül. Habozás nélkül. Közösen. A Climate Reality Project az emberek elé tárja a tényeket a klímaváltozásról, és beszélgetést kezdeményez a megoldás szellemében. A projekt alapítója az Egyesült Államok volt alelnöke, Al Gore. A kezdeményezésnek mára már 5 millió támogatója van világszerte, és csak egy tény lebeg a szemük előtt: A klímaváltozás igenis valóságos probléma, és ezt a problémát meg kell oldanunk. Szeptember 14-15-én, a project élő streamen fogja közzétenni az igazságot a klímaváltozásról, mely amerikai idő szerint este 7-kor kezdődik (Magyar idő szerint hajnali 2-kor). Ez lesz a “24 óra valóság” nevű esemény. Erre az eseményre 24 prezentáló, 24 időzónából, 13 nyelven, és 1 üzenettel érkezik. Erre a világméretű rendezvényre, mely a klímaváltozás fontosságát hivatott az emberek elé tárni, Al Gore, egy új, multimédiás prezentációval készül. Minden órában 24 órán keresztül, egy új prezentációt mutatnak be, egy másik időzónáról. A szervezők azt remélik ettől az eseménytől, hogy felnyitja az eddig kétkedők szemét, és végre összefoghatunk, hogy megoldjuk ezt a rendkívül fontos problémát.
 

A közvetítést hírportálunkon élőben követheti. KATT! 

süti beállítások módosítása