Az Amszterdamtól északra lévő middenmeeri centrum a jövőben 100 százalékban zöldenergia segítségével üzemel. A Microsoft szerződést kötött a Vattenfall céggel, amelynek lényege, hogy a szerverközpont ezentúl a Wieringermeerben lévő onshore szélerőműparkból kap majd áramot a következő 10 évben. A Vattenfall adatai alapján ez a legnagyobb ilyen jellegű szerződés, amelyet a vállalat a Microsofttal kötött. Jelentősen megkönnyítette a megállapodás megkötését, hogy a wieringermeeri szélerőműpark és a Middenmeer egymás szomszédságában van, így lehetőség van közvetlen áramellátásra. Wieringermeerben - a projekt jövőre kezdődő első szakaszában - a Vattenfall 50 új, nagy teljesítményű berendezést fog felépíteni. A 50 berendezés teljes teljesítménye 180 megawatt lesz és várhatóan 2019-től kezdődhet el az áramtermelés. A Microsoft szerverközpontja már 2015 óta működik, s az európai, a közel-keleti és az afrikai ügyfeleknek kínál felhőkörnyezeti szolgáltatásokat, írta az euwid-energie.de.

offshore_a_dutch_wind_farm_istock-586368468.jpg

Brian Janous, a Microsoft energiaügyekért felelős ügyvezetője kijelentette, hogy elkötelezték magukat amellett, hogy a jövőben több megújuló energiát használnak majd a számítógépcentrumaikban és ezáltal elősegítik ebben a szegmensben az új létesítmények építését. Azzal, hogy helyi projektekre összpontosítanak, hozzájárulhatnak a regionális gazdaság fejlődéséhez és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez. Ráadásul egy lépéssel közelebb kerülhetnek ahhoz a globális kötelezettségvállalásukhoz, hogy növelni tudják a Microsoft Cloud kapcsán a zöldenergia arányát. A Microsoft egyébként együttműködik a General Electric szakembereivel az írországi Tullahennelben (Kerry megye) létrehozandó szélerőműpark kapcsán. Ott szintén megújuló forrásból származó árammal biztosítanák a helyi felhőkörnyezeti szolgáltatások működését.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://altenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr3613453047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása