Július 27-én kezdődik el hivatalosan a londoni olimpia, az előkészületek már gőzerővel zajlanak. Talán még emlékszünk, milyen környezetvédelmi intézkedéseket kellett Pekingben sürgősen bevezetni, hogy ne kerüljön veszélybe a rendezvény. London ezért a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt helyez a fenntarthatóságra. Az egyik legfontosabb ígéret, hogy igyekeznek a lehető leghatékonyabban kezelni az olimpiai falu megépítésének emberi és környezeti hatásait. Az építkezés kezdete előtt kiadták a Környezetvédelmi Nyilatkozatnak elnevezett jelentést, amely a falu várhatóan jelentős környezeti hatásait és az azok kezeléséhez szükséges eszközöket tartalmazza. Belekerültek a zajvédelemre, vízminőségre, közlekedésre és a levegő minőségére vonatkozó szabályozási tervek. A jelentés részeként számos vizsgálatot folytattak, hogy átfogóan felmérjék a terület aktuális állapotát.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Minimális zaj és por
Állandóan mérik a zaj és por szintet a falu környékén, az eredményeket pedig a hivatalos weboldalon közlik. Ha a megengedettnél magasabbra szökik az érték, a kerületekkel közösen kidolgozott intézkedéseket vezetnek be, amíg csökken a szennyezettség.
 
Vízvédelem
A vízvédelem fontos része, hogy a felhasznált vegyszereket, olajokat a természetes vizektől elzártan tárolják. Ezenkívül a vízi sportok során a medencéből kifröccsenő vizet egy csőrendszer elvezeti, és wc öblítésre használják majd fel.
 
Vadvédelem
Az építkezés idejére áttelepítették a tarajos gőte és varangy populációkat, a rendezvény végével azonban visszakerülnek eredeti élőhelyeikre. A Biodiverzitás Akcióterv keretein belül az olimpiai faluban 45 hektáron alakítanak ki változatos, vizes, erdős és füves élőhelyeket a madarak, kétéltűek, emlősök számára.
 
Az ígéretek szerint a bontásból visszamaradó anyagok 90% -át valamilyen formában újrahasznosítják majd.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Magyar vonatkozásban:
 
A hazai ötkarikás szervezet (MOB) összesítése alapján mostanáig 83 magyar sportoló szerzett indulási jogot. A brit főváros 1908 és 1948 után harmadszor rendez nyári játékokat. Az előzőeken a magyarok sikeresen szerepeltek: előbb három arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal tértek haza, majd tíz első, öt második és 13 harmadik helyezést gyűjtöttek be. 1908-ban először fordult elő, hogy a magyarok három számban győztek, míg az 1948-as olimpia az abszolút sorrendben is a legeredményesebbek közé tartozik. Az idei nyári játékokra utazó magyar csapat létszámát jelentősen befolyásolja, hogy a női vízilabdázóknak, illetve a férfi kézilabdázóknak sikerül-e indulási jogot szerezniük. Ez tavasszal eldől, s addigra nagyjából az is látható lesz, hogy Borkai Zsolt MOB-elnök 120-140 főre vonatkozó várakozása mennyiben teljesül. A MOB értékelése szerint - az elmúlt évek eredményei alapján - továbbra is megvan minden esély arra, hogy a nemzetek rangsorában az első húsz között végezzen Magyarország a versenyek zárultával.
 
A hazai ötkarikás testület számára fontos - amint arra a hétfői helyzetelemzésében is utal - a doppingmentes felkészülés, illetve szereplés, ezért elrendelte, hogy az olimpiáig hátralévő időben minden kvalifikált sportolónak kötelező részt vennie legalább egy alkalommal a Magyar Antidopping Csoport (MACS) által rendezett felvilágosító előadáson. Molnár Zoltán MOB-főtitkár az elmúlt időszakban többször is hangsúlyozta a zéró tolerancia elvét. Ennek megfelelően az, aki a játékokon doppingvétséget követ el, örökre kizárja magát az olimpiai mozgalomból.
 
 
A MOB fontosnak tartja a kvalifikációs eredmények tisztaságát is, ezt szem előtt tartva, rögzítette, hogy az indulási jog megszerzését követően mindenki köteles 24-48 órán belül doppingvizsgálatra jelentkezni. Az olimpiára történő kiutazást megelőzően minden csapattagnak legalább három alkalommal kell átesnie doppingvizsgálaton úgy, hogy ebből az utolsó az elutazás előtt 48 órával történik majd. A magyar olimpiai csapat nem a Heathrow, hanem a Gatwick repülőtérre érkezik a londoni olimpiára, mert a Malév, a magyar csapat szállítója csak az utóbbi repülőteret használhatja. Ott kerül sor az olimpikonok akkreditációjára - Borkai Zsolt MOB-elnök kérésére és Sebastian Coe, a szervezőbizottság (LOCOG) vezetőjének engedélyével. A kiutazást megelőzően a magyar csapat gyűlése és fogadalomtétele június 22-én lesz a Művészetek Palotájában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://altenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr454174459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása