A Siemens Energy, mely az egész energetikai ipar számára kínál termékeket, szolgáltatásokat és megoldásokat, hivatalosan is megnyitotta új szélenergia továbbképzési műhelyét Brémában. A technológiai cég most széles körű ügyfél-minősítési programot kínál személyzetének és szolgáltatási technikusoknak a világ minden tájáról.

A képzési központ csatlakozik három másik képzési lehetőséghez Európában és az USA-ban.
A nem kevesebb, mint 600 négyzetméteren elterülő központ egy 2,3 MW teljesítményű szélturbinával rendelkezik.
A Siemens kiemelte, hogy a jelenlét-szimulátor, a létraszerkezetek, az elektromos és a hidraulikus modulok, valamint a karbantartási daru szinte teljes körű tapasztalatot nyújt majd a programban résztvevőknek.  


„A tréningre teljesen máshogy tekintünk, mint egy egyszerű továbbképzésre. És éppen azért, mert olyan nagy jelentőséget tulajdonítunk a szolgáltatásnak, úgy döntöttünk, hogy egy olyan képzési központot hozunk létre itt Brémában, amely profi tapasztalattal és szakértelemmel ruházza fel a képezendő szakembereinket." -mondta René Umlauft, a Siemens Energy Megújuló Energia Osztályának vezérigazgatója.



 

A bejegyzés trackback címe:

https://altenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr21365793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása