A világon elsőként tokiói taxikban tesztelik az új elektromos akkumulátorokat. Cseréjük kevesebb időt vesz igénybe, mint a benzintartály teletöltése. – közölte szerdán a rendszert üzemeltető cég. Négy elektromos taxi vesz részt az új technológia kísérletében, amely lehetővé teszi a kimerült akkumulátort feltöltöttre cseréjét körülbelül egy perc alatt. – jelentette be a kaliforniai székhelyű Better Place.

A járművek, melyeket Tokió legnagyobb taxi társasága, a Nihon Kotsu működtet, jövő év januárjától közlekednek majd a japán fővárosban, a Roppongi Hills bevásárló- és iroda komplexumtól. Tokió kiváló helyszín a projekthez, hiszen Japán már bebizonyította, hogy az elektromos és hibrid autókhoz való hozzáállása igencsak barátságos. A Prius az első számú autó az országban, de az Insight és iMiEV is kiemelkedően szerepel.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rendszert -melyben a jármű alján távolítható el, illetve cserélhető az akkumulátor- azzal a céllal tervezték, hogy az elektromos autó sofőrjeinek ne kelljen a várakozással bajlódniuk, mire az akkumulátor feltöltődik. A kísérlet közeledtével egyre nagyobb az érdeklődés az üzemanyag-takarékos autók iránt. A Nissan 2010-re tervezi első elektromos autóinak értékesítését Japánban, az Egyesült Államokban és Európában.

A Better Place, melyet 2007-ben alapította a vállalkozó Shai Agassi, az elektromos járművek használatának előmozdítása érdekében vállalatokkal és kormányokkal is együttműködik, többek között Izraelben, Dániában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Kanadában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://altenergia.blog.hu/api/trackback/id/tr271350254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása